„És egyszer csak ott volt a római, akit Kánaánban láttam
először. Simon odament hozzá. A római felismerte. Miután beszélt vele, Simon
intett nekünk, hogy menjünk oda hozzá. Mária, János, Mária Magdaléna és én
odasiettünk. Itt, mintegy hetven méterre a helyszíntől, hirtelen egy dörgést
hallottunk, mely átjárta minden porcikánkat! Mária Magdaléna ismét
összecsuklott mellettem. Nem tudom, melyik volt hangosabb, a kiáltása, vagy a
szögekre mért ütések, melyekkel Jézust a keresztre feszítették.
Simon így szólt: „A római beváltja Jézusnak tett
ígéretét. Megengedi, hogy hozzá menjünk és vele legyünk.” A római, akit annak
idején Kánaánban láttunk először, lezárta az utat és átengedett minket oda,
ahol Jézus keresztjét kötelekkel felállították. Így szólt: „Nem engedhetlek
közelebb benneteket. Kérlek, maradjatok itt. A védelmem garantálja számotokra,
hogy itt maradhattok.” Ránéztem: „Te hiszel benne!” „Hiszek, és szégyellem
magam a népem miatt. De a kezem meg van kötve. Az egyetlen, amit tehetek, hogy
így védelek benneteket és elzárlak a tömegtől, hogy vele lehessetek.” Ő volt a
testőrünk, meg kellett állnunk pár méterre a Messiástól. Jézus egészen egyedül
volt, senki nem ért hozzá a halál-szolgákon kívül. Letérdeltem, Mária ugyanígy
tett. Láttuk, ahogy ott függ a kereszten. Imádkoztunk Istenhez, az Éghez,
ahonnan hozzánk érkezett. Arimatiai József félrevonta a rómait, és valamit
megbeszélt vele. A római bólintott. Hirtelen Magda emelkedett mellettem
oszlopként, és így szólt: „Nemsokára szükség lesz a tudásunkra. Mirjam,
felejtsd el, amit itt látsz! Hívd elő belső isteni erődet! Emlékezz arra, amit
az esszénusoknál tanultál! Még semmi sincs megpecsételve. Isten csodái még
velünk vannak!” Ebben a pillanatban egészen csöndessé és nyugodttá váltam. A
kereszten függő Jézus képe megváltozott. Simon csak állt és csöndesen nézte
Jézust. A szeretet áramlott kettőjük között.
Sajátságos módon már nem az embert láttam, aki a
kereszten függött, hanem isteni ereje teljében láttam őt! Mögöttünk már nem
volt senki más, a rómaiak mindenkit visszaszorítottak. Együtt voltunk vele
sorsának eme hegyén. A hetedik órában Jézus hirtelen hangosan így szólt: „Uram,
a Te kezedbe teszem lelkem. Elvégeztetett.” Ekkor feje félrebillent, mi megijedtünk.
Csaknem megállt a szívverésem, de Magda kézen fogott. Csak rázta a fejét és azt
mondta: „Várd ki a végét.” Arimatiai József jelt adott a rómainak. Ez a római,
aki minket védett, odament Jézushoz és lándzsáját egy átitatott szivacsot tűzve
a végére, a bordái közé döfte. Majd hangosan kihirdette: „Halott.”
Arimatiai József határozott pillantást vetett ránk. A
többi kereszten függők még nem haltak meg. Jézus csodálatra méltóan gyorsan
bevégezte, és ebben az órában elsötétült fölöttünk az ég. Halálos csönd hatolt
ebbe a szférába, amely Jézust és bennünket körbevett. Nem létezett többé reális
idő. Arimatiai József szólt: „Simon, ahogy megbeszéltük!” Simon Máriához és
hozzám fordult: „Arimatiai József megpróbálja keresztülvinni, hogy Jézus testét
minél előbb levegyék a keresztről. Be fogja vetni a kapcsolatait. Jézust minél
előbb Arimatiai József családi sírboltjába kell vinni. József azt fogja kérni,
hogy a holttestet ebbe a sírbolba helyezhessük.” Simon ránk nézett, és
folytatta: „Jézus nem halott. Még él. Gyertek, most cselekednünk kell!”
Elhagytuk ezt a helyet, és Simon egy másik, a sírbolt
közeli helyre vitt bennünket, ahol így szólt: „Itt várjatok! Nem szabad, hogy
lássanak benneteket, nőket!” Megkérdeztem: „Simon, mit terveztek?” Így
válaszolt: „Még semmi nincs véglegesen megírva. Mindent meg fogunk tenni, amit
csak lehetséges. Érzem, hogy Jézus még él!” „De hiszen a római a bordái közé
szúrt!” Simon rámnézett: „Az altatószer volt. Nem tanultunk éppen elég hosszan
az esszénusok nagy mágusainál, te is, hogy tudjuk, mi mindent meg lehet tenni
az emberi testtel? Most egyedül hagylak benneteket. Meg kell tennem a szükséges
előkészületeket!”
Amikor visszajött, előadta: Gyertek! Arimatiai József
elérte, hogy Jézust levegyük a keresztről! El tudta hitetni a papokkal, hogy
halott, és kérte, hogy holttestét adják ki nekünk.” Visszatértünk a kereszthez,
a római pedig segített nekünk egy másikkal együtt, akit odarendelt, a keresztet
leengedni. A halottnak tűnő Jézust óvatosan leengedték a földre, mi pedig együttesen
levettük őt a kereszről. A római nagy lélekjelenléttel és tetterővel
cselekedett. Jézust egy hordágyra tettük, Simon megérintette és így szólt: „Még
van benne élet!” Mária magához vonta az élettelen testet és elárasztotta teljes
szeretetével! Akkor Simon szólt: „Gyertek, most cselekednünk kell!”
Nagyon óvatosan a hordágyra helyeztük, és a római
segített nekünk Jézust Arimatiai József sírboltjához vinni, amely a domb mögött
volt található. Két őrt odarendelt, és így szólt hozzájuk: „Ti fogtok
hivatalosan felügyelni arra, hogy ezt a sírt senki ne zavarja meg.” Amint
Jézust vittük, észrevettem, milyen különös sugárzás áradt a testéből, úgy tűnt,
nem lélegzik, nem létezik, mégsem tűnt halottnak! A sziklasírboltba fektettük
őt, a római pedig elrendelte a két katonának, hogy menjenek le és adják hírül a
helytartónak, hogy a Názáreti halott. Ő itt marad, mondta, és őrködik, hogy a
család nyugodtan búcsút vehessen. A két római őr elment, ő pedig ott maradt, de
tapintatosan félrevonult tőlünk.
Arimatiai József ekkor így szólt: „Nos, itt az ideje,
hogy most mindnyájan megmutassátok, mit tudtok!” A sziklasírboltba előzőleg
gyógyfüveket és balzsamokat készített oda. Először is óvatosan megitatott
Jézussal egy italt, és mi hirtelen megértettük, miről van szó. Elég hosszan
tanultam az esszénusoknál ahhoz, hogy tudjam, mire vagyunk képesek: az embert
tetszhalálba küldeni, majd a mérget egy itallal ismét eltávolítani a testből.
Tudtam, mit itatott meg vele Arimatiai József.
Jézus hányni kezdett, remegett a görcsöktől. Szemünk
előtt tért vissza testébe az élet, de még gyenge volt és ájult. De velünk volt!
Egész lénye megint velünk volt. Mindegyikünk bevetette legnagyobb gyógyító
erejét, hogy megtegyük a magunkét, meggyógyítsuk őt, visszaállítsuk légzését és
visszaadjuk neki az életet. Magda hihetetlen volt! Jézus egész testét
végigsimította, mire minden sebe és horzsolása elkezdett összezárulni,
beforrni. Mária emlékezett esszénus gyógyerejére. Szinte emberfeletti erővel
dolgozott Jézus testén. Én beléptem istentudatosságomba, és megtettem a
részemet, hogy tagjaiba újra erő költözzön. Végül ott volt Simon, aki addig
tartotta sebeit, amíg szinte teljesen összezárultak és csak kis forradások
maradtak.
Jézusba csaknem teljesen visszatért az élet. Nyugodtan
lélegzett, de még nem tért magához. Ekkor, miután emberfeletti erővel
elvégeztük munkánkat, együttes erővel lezártuk a sziklasírboltot. Arimatiai
József így szólt őrünkhöz, a rómaihoz: „Most már őrizheted a sírt.
Elbúcsúztattuk és hagyományainknak megfelelően bebalzsamoztuk a testet.” Nem
sokkal később a másik két őr visszatért, és elmondták, hogy elvitték a hírt a
helytartónak. Római barátunk elrendelte: „Most átvehetitek itt az őrséget. Majd
leváltalak benneteket!” Intett, hogy ideje elhagynunk a sírt. Azt hiszem, nem
tudta, mit cselekedtünk, mégis teret adott ehhez számunkra. Arimatiai József
megbeszélte vele az őrségváltás óráját, majd elmentünk onnan.
József így szólt hozzánk: „Most fontos, hogy amikor
hazatérünk, úgy tegyünk, mintha semmi nem történt volna!” Simon hozzáfűzte: „Jézus
most aludni fog. Az isteni erők által teste regenerálódik, éjjel pedig ismét
itt találkozunk. Addigra már magához kell térnie.”
Visszamentünk a házba, ahol mindenki teljesen levert
volt. Senkinek nem beszéltünk arról, amit végeztünk, abban a hitben hagytuk
őket, hogy Jézus halott, majd kissé megpihentünk.
Pár óra múlva Simon újra felkeltett és szólt: „Gyere,
mennünk kell!” Senki nem kérdezte, hová megyünk, mi pedig kiléptünk a házból
Mária Magdalénával és Magdával, és ismét a sziklasír felé vettük az irányt.
Arimatiai József azonban nem volt ott. A római már leváltotta őrködő katonáit,
ott állt és őrködött a sírnál. Megpillantott bennünket és így szólt: „Nem
tudom, mi folyik ebben a sírboltban, de azt hiszem, nem is akarom tudni.” Simon
megkérdezte: „Gyanút fogott a két őr?” „Egy pillanatra igen”, felelte, „de nem
elég intelligensek, hogy valóban rájöjjenek! Lehet, hogy egy csinos summát kéne
adnotok nekik, és úgy kéne tennetek, mintha azt köszönnétek meg ezzel, hogy még
egyszer odamehettek a sírhoz.” „Hol vannak most?” „Kissé odébb küldtem őket, és
azt mondtam nekik, a család bizonyára nagyvonalúan meg fogja köszönni, ha még
egy kis időt tölthetnek a halottal.” Simon pénzt adott neki, ő pedig elment.
Egyedül maradtunk, de Arimatiai József nem jött. Egy kis örökkévalóságnak tűnt
a várakozás, míg végre hirtelen föltűnt.
„Mi történt?”, kérdezte Simon. „Nem tudod elképzelni, mit
műveltek velem! Amikor visszamentem, a főpapok együttes erővel egy terembe hurcoltak
és bezártak. El akartak zárni engem.” „Hogyan szabadultál ki?” „Amikor
elmentek, a kapu hirtelen szétrepedt, én pedig szabad emberként hagyhattam el a
helységet. Ezért érkeztem késve.” Simon csak nevetett. „Gyere, most gyorsan kell
cselekednünk!” Együtt elgördítettük a követ, és Arimatiai József még egy italt
adott Jézusnak, ő pedig ismét magához tért. Ott voltunk. Mária, Mária
Magdaléna, Simon és én – mind jelen voltunk, amikor visszatért a halálból az
életbe!
Jézus kinyújtózott, majd felült. Nem ugyanaz volt többé.
Feltámadt, és mosolygott. Mindannyian utat engedtünk neki, amikor kilépett a
sírból. Simon tiszta ruhát hozott neki, ő felvette ezeket, aztán ott állt
előttünk, szó nélkül. Mária Magdaléna hozzá akart lépni, de ő csak ránézett: „Ne
érints meg. Ne köss engem. Nem ugyanazt találod, akit hagytál.” Simon nagy
lélekjelenlétről tett tanúbizonyságot: „Legjobb, ha elhagyjuk ezt a helyet!”
Simon segített Jézusnak menni, még túl gyenge volt. Hogy
ne ismerjenek fel, egy nagyobb ívet tettünk a város körül és kerestünk egy
titkos utat Arimatiai József házához. Később azt hallottam, hogy az őrök,
amikor visszatértek és megtalálták az üres sírt, annyira hagyták magukat elvakítani
a rómaitól, hogy azt hitték, elloptuk a holttestet. Hogy ezt a blamázst
eltussolják, a katonákat még a főpapok is megvesztegették, hogy egész
Jeruzsálemben azt meséljék, elloptuk a holttestet, de a főpapokat már nem
érdekli, hogy megtalálják. Így legalább elsőre be lettek tömve a szájak és a
gondolatok elterelődtek tőlünk.”
Durga Holzhauser - Frank Eickermann: Jesus Das Buch
Jézus A Könyv
részlet a 'Keresztrefeszítés és Feltámadás' c. fejezetből
Ford.: Hegyessy Mária
