Hegyibeszéd - másként... 4. rész / Bergpredigt - anders... Teil 4

Durga Holzhauser - Agni Eickermann

Jézus A Könyv

- részlet - 

Jézus ott maradt kint, ahol aludt. Egyedül akart lenni. Csak Mária Magdolna maradt mellette, kicsit félrehúzódva vigyázott Jézus jóllétére. Zakariás ettől a pillanattól kezdve olyan volt, mint Jézus testőre. A Simon házából való szolga ezeken az éjszakákon gondoskodott róla, hogy senki ne juthasson Jézus közelébe. A tanítványok Jézustól messzebb őrködtek, így ők is biztonságot nyújtottak számára. Szerafim úgy döntött, ezeken az éjszakákon szintén mellette marad, és óvó szárnyait kifeszíti Ég és Föld között. Mi visszatértünk szállásunkra. Amint útközben felnéztem a csillagos égre, éreztem a gyermek fényét a szívem alatt. Simon átkarolt, és a házhoz kísért, ahol a szálláshelyünk volt. Így szólt hozzám: „Ne aggódj! Te az én oltalmam alatt állsz. A sötét éjszakák nem érintenek téged.” Visszavonult, én pedig éreztem, elhatározta, hogy a Megváltóval együtt belemerül a sötét éjszakákba. Jézus fönt volt a dombon, Simon pedig keresett magának egy helyet, ahová visszavonulhat.

28. fejezet

A megbékélés törvénye

Következő reggel Simon megint értem jött. Gondoskodva így szólt: „Gyere, meghívásunk van Zakariás házába! Jézus vár bennünket.” Az úton Magdával találkoztunk, akit már hiányoltam. Csodálkozva kérdeztem: „Hát te honnan jössz?” „Ó Mirjam, eredetileg Jeruzsálemben akartam maradni, de az Úr elhívott. A lelkem érzi, hogy megbékélést fog hozni, amit én is keresek. Ezért jöttem el hozzátok Jeruzsálemből, eredeti szándékom ellenére.” „Van már szállásod?” kérdeztem. Magda már idősebb asszony volt, és észrevettem, hogy az utazás szemmel láthatóan nehezére esett. Ránéztem Simonra: „Lakhat nálam, ugye?” Simon bólintott: „Igen, fogadd csak be magadhoz!” Majd Magdához fordult és megkérdezte: „Szeretnél velünk jönni? Jézushoz megyünk.” Magda szeme felcsillant: „Semmit sem teszek nagyobb örömmel! Hiányzik nekem az Úr. Régóta nem láttam.”

Együtt mentünk Zakariás házához, Jézus már ott volt. Kis ház volt, mégis nagyon hívogató. Néhány órát maradtunk. Jézus beszélgetett Magdával. Mária Magdaléna is ott volt, én pedig kihasználtam az alkalmat, hogy egy kis időt tölthessek a két nővel. Ha már Jézus így egymás társaságába vezérelt bennünket! Mindannyian felismertük magunkat a másikban – olyasmi volt ez, amit nem tudtunk megmagyarázni. Mária Magdaléna boldog és szomorú volt egyszerre. Nem akartam erről kérdezni, mert éreztem, hogy Jézus iránti szerelme egyrészt ajándék a számára, másrészt teher. Hiszen soha nem kaphatja meg azt, amit egy nő kíván magának. Mégis feltétel nélkül megadó volt Jézussal szemben – láttam a szemében.

Kértem, hadd vonulhassak egy kicsit vissza, mivel tudtam, megint hosszú lesz az éjszaka. Magda elkísért, vissza a szobánkba, én pedig megkértem a ház urait, állítsanak be egy második ágyat is a szobámba. „Itt jól megleszel, kedves barátném”, szóltam Magdához. Már nem volt olyan élénk, mint régen, érezhető volt, hogy kora teherré vált számára. Az üdvözült boldogság sugárzása azonban még most sem hagyta el őt. Elhatároztuk, hogy kissé kipihenjük magunkat. Elmeséltem neki, hogy Jézus minden este maga köré gyűjti a sokaságot, hogy prédikáljon nekik. Később Simon értünk jött, és a találkozó helyére kísért bennünket, ahol ismét ezrek gyűltek már össze. Felhágtunk a dombra, hogy megkeressük előző napi helyünket. Simon mellé ültem. Mindenki megérkezett már, csak Jézus nem volt még jelen.

Este Jézus megjelent a tömegben. Megáldotta az embereket. Mindezt távolról figyelhettem. Beszélgetett tanítványaival, és ismét ételt osztatott ki az emberek között. Az előző napi csoda megismétlődni látszott: mindenki számára elegendő volt az étel. Én magam nem voltam éhes. Éreztem, ahogy testem egyre inkább hozzászokik ahhoz, hogy egy lény lakik bennem, akinek egy kis helyre van szüksége. Jézus a parancsnokkal beszélt, aki ismét megjelent társaságunkban. Az előző estéhez hasonlóan most is védelmében részesített bennünket. Amikor kigyúltak felettünk a csillagok, Jézus lámpásokat gyújtatott. Ismét úgy ült le, hogy mindenki jól hallhassa őt, majd meghallottuk szavait: „Ma, ezen az órán a megbékélés törvénye teljesedik be általatok és általam. Azért jöttem a Földre, hogy megváltást hozzak. Ti, akik hallotok engem, fogadjátok be szavaimat szeretettel. Fogadjátok be Isten csodálatosságának törvényét, amely az áldottak szívébe van beleírva. Ma kihirdetem az ártatlanság törvényét, amely megújítja lelketek tisztaságát.” Majd megparancsolta tanítványainak, hogy menjenek az emberek közé és kereszteljék meg őket. Vízzel telt korsókat hoztak, a tanítványok pedig végigmentek a sorok között. Jézus hozzánk is odalépett: „Mária Magdaléna, Mirjam és Magda, ti is kereszteljetek! Készítsétek elő őket a vízkeresztség által!” Hosszú órákon át kereszteltük az embereket, akik hozzánk jöttek, mindenkit a Szentlélekkel. Tisztára mostuk lelküket.

Amikor ezzel készen voltunk, Jézus felállt és így szólt: „Lelketek tisztasága szívetek boldogsága. Boldogok, akiknek szíve olyan ártatlan, mint a gyermekeké. Boldogok, akik nem emelnek többé kardot. Boldogok, akik meghallják Isten Igéjét. Boldogok, akik szívük tisztaságát beviszik életükbe. Legyetek olyanok, mint a gyermekek! Ne keressétek a Föld gyümölcseit. Hiszen csak a tiszta szívűek juthatnak be atyám országába. Mindenkinek helyet készít a Mennyben, aki be kíván térni oda. Mostantól erősítsétek meg magatokban az új törvényt, amely megtöri a bosszú vastörvényét! Menjetek, és szeressétek ellenségeiteket! Ha valaki háborút hirdet ellenetek, szeretettel és békével forduljatok felé. Ha szomszédotok az ellenségetekké lett, bocsássatok meg neki. Ha valaki arcul üt benneteket a bal oldalon, tartsátok oda jobb arcotokat is. Ne védekezzetek, ha megtámadnak, hiszen akinek szívében háború van, pusztulást hoz az a világokra. Aki emberkéz által hal, bocsásson meg. Akit ember bánt, bocsásson meg. Csak így tudjátok megtörni a visszatérés, a bosszú örök körforgását! Győzzétek le a bosszúvágyat szívetekben! Ne kezdjetek új harcot gondolatban, sem pedig érzésben! Minden pillanatban gyakoroljátok a megbocsátás új törvényét! Csak így törhetitek át földi születésetek korlátait. Kormányozza minden nap életeteket a szeretet. Azokat, akik nem szeretnek, győzzétek le irgalmasságotokkal. Szeressétek ellenségeteket, mint felebarátotokat. Szeressétek, akiket szerettek. De azokat még inkább, akiket eddig nem szerettetek! Így szól a vastörvény, amely a Mennyből származik.

---------------------------------------------------------------------------- 

Jesus blieb draußen, wo er schlief. Er wollte alleine sein. Nur Maria Magdalena blieb bei ihm, die abseits darüber wachte, dass es ihm gut ging. Zacharias war von diesem Moment an wie ein Leibwächter von Jesus. Der Diener aus dem Hause von Simon sorgte in diesen Nächten dafür, dass niemand in seine Nähe kam. Die Jünger postierten sich weit ab von Jesus, um ihm auch Schutz zu bieten. Seraphim hatte beschlossen, in diesen Nächten auch bei ihm zu bleiben und ihre schützenden Flügel zwischen Himmel und Erde aufzuspannen. Wir aber kehrten in unsere Unterkünfte zurück. Als ich auf dem Weg in den Sternenhimmel sah, spürte ich das Licht des Kindes unter meinem Herzen. Simon legte seinen Arm um mich, und er geleitete mich zu dem Haus, wo wir eine Schlafstatt gefunden hatten. Er sagte: „Mache dir keine Sorgen. Du stehst unter meinem Schutz. Die dunklen Nächte werden dich nicht treffen.“ Er zog sich zurück, und ich spürte, wie er beschloss, mit dem Messias in die dunklen Nächte einzutauchen. Jesus war oben am Hügel und Simon suchte sich einen Rückzugsort.

Kapitel 28

Das Gesetz der Versöhnung

Am nächsten Morgen holte mich Simon wieder ab. Er war fürsorglich und sagte: „Komm, wir haben eine Einladung in das Haus von Zacharias. Jesus wartet dort auf uns.“ Auf dem Weg begegneten wir Magda, die ich schon vermisst hatte. Ich fragte sie erstaunt: „Woher kommst du denn?“ „Ach, Miriam, eigentlich wollte ich in Jerusalem bleiben, aber der Herr hat mich gerufen. Meine Seele spürt, dass er Versöhnung bringen will, die auch ich suche. Deshalb bin ich aus Jerusalem zu euch gekommen, obwohl ich es eigentlich nicht wollte.“ „Hast du denn schon eine Unterkunft?“ fragte ich sie. „Nein, ich bin gerade erst angekommen.“ Sie war schon eine ältere Frau, und ich merkte, dass es sie merklich Kraft kostete. Ich sah Simon an: „Sie kann doch bei mir wohnen, oder?“ Simon nickte, „Ja, nimm sie zu dir auf.“ Dann wandte er sich an Magda und fragte: „Möchtest du mitkommen? Wir gehen zuJesus.“ Ihre Augen begannen zu leuchten: „Nichts lieber als das. Ich vermisse den Herrn. Lange schon habe ich ihn nicht gesehen.“

Wir gingen gemeinsam zum Haus des Zacharias. Jesus war schon da. Es war ein kleines Haus, aber dennoch sehr einladend. Wir blieben einige Stunden. Jesus unterhielt sich mit Magda. Maria Magdalena war auch da, und ich nahm die Gelegenheit wahr, ein wenig Zeit mit den beiden Frauen zu verbringen. Hatte er uns doch in unserer Gemeinschaft zusammengefügt. Wir erkannten uns jede in der anderen. Etwas, das wir nicht erklären konnten. Maria Magdalena war glücklich und traurig zugleich. Ich wollte sie nicht danach fragen, denn ich spürte, dass ihre Liebe zu Jesus ihr einerseits ein Geschenk, andererseits eine Last war. Denn nie würde sie das bekommen, was eine Frau sich wünscht. Dennoch war sie ihm bedingungslos ergeben. Das konnte ich in ihren Augen sehen.

Ich bat darum, dass ich mich eine Weile zurückziehen konnte, denn ich wusste, dass der Abend wieder lang würde. Magda begleitete mich zurück ins Zimmer, und ich bat die Herren des Hauses, ihr noch ein zweites Bett einzurichten. „Hier kannst du bleiben, meine liebe Freundin“, sagte ich zu ihr. Sie war nicht mehr so heiter wie früher, man spürte, das Alter war ihr eine Last geworden war. Das leuchtende Strahlen von Seligkeit war aber nicht von ihr gewichen. Wir beschlossen, uns ein wenig auszuruhen. Ich erzählte ihr, dass Jesus jeden Abend die Menge versammelt, um zu predigen. Später holte Simon uns ab, und er begleitete uns zu dem Versammlungsort, wo wieder tausende Menschen versammelt waren. Wir stiegen den Hügel hoch, um uns den Platz zu suchen, den wir gestern gehabt hatten. Ich setzte mich neben Simon. Alle anderen fanden sich auch ein, nur Jesus war noch nicht da.

Am Abend erschien er in der Menge. Er segnete die Menschen. Ich konnte dies von weitem beobachten. Er unterhielt sich mit seinen Jüngern und ließ wieder Essen verteilen. Das Wunder vom Vortag sollte sich wiederholen. Es war genug für alle da. Ich selbst hatte keinen Hunger. Ich spürte, wie mein Körper begann, sich daran zu gewöhnen, dass ein Wesen in mir wohnte, und brauchte ein wenig Raum dafür. Jesus sprach mit dem Hauptmann, der sich wieder zu uns gesellte. Wie am Vorabend hatten wir wieder den Schutz von seiner Seite. Als die Sterne über uns glühten, ließ Jesus die Lichter entzünden. Er setzte sich wieder so hin, dass alle ihn hören konnten. Wir hörten ihn sprechen: „Heute, in dieser Stunde, wird sich durch euch und durch mich das Gesetz der Versöhnung vollziehen. Ich bin auf die Erde gekommen, um die Erlösung zu bringen. Ihr, die ihr mich hört, nehmt meine Worte in eurer Liebe auf. Nehmt das Gesetz der Herrlichkeit Gottes auf, das niedergeschrieben ist in jenen, die selig sind in ihrem Herzen. Heute werde ich das Gesetz der Unschuld verkünden, das die Reinheit in euren Seelen erneuert.“ Dann gebot er seinen Jüngern, durch die Menge zu gehen und sie zu taufen. Krüge mit Wasser wurden gebracht. Die Jünger gingen durch die Reihen. Jesus kam auch zu uns: „Maria Magdalena, Miriam und Magda, tauft auch ihr. Bereitet sie durch die Taufe des Wassers vor.“ Wir verbrachten viele Stunden damit, die Menschen zu taufen, die zu uns kamen, jeden mit dem Heiligen Geist. Wir wuschen ihre Seelen rein.

Als dies geschehen war, stand Jesus auf und sagte: „Die Reinheit eurer Seelen ist die Seligkeit eures Herzens. Seligsind die, deren Herzen unschuldig sind wie die der Kinder. Selig die, die nicht mehr das Schwert erheben. Selig die, die den Worten Gottes lauschen. Selig die, die Reinheit ihres Herzens in ihr Leben tragen. Werdet wieder wie die Kinder. Fragt nicht nach den Früchten der Erde. Denn nur jene, die rein sind, können eingehen in das Reich meines Vaters. Jedem, der einzukehren wünscht, ist ein Platz im Himmel meines Vaters bereitet. Von nun an sollt ihr das neue Gesetz in euch verankern, das die ehernen Gesetze der Vergeltung bricht. Geht hinaus und liebet eure Feinde. Wenn euch jemand den Krieg erklärt, so begegnet ihm in Liebe und Frieden. Wenn euer Nachbar euer Feind ist, vergebt ihm. Schlägt euch jemand auf die linke Wange, so haltet ihm auch die rechte hin. Leistet keinen Widerstand gegen die Angriffe, denn wer Krieg in seinem Herzen hat, bringt Zerstörung in die Welten. Wer von Menschenhand getötet wird, der soll verzeihen. Wer von Menschenhand Leid erfährt, der soll verzeihen. Nur so könnt ihr das ewige Rad der Wiederkehr, der Rache brechen. Besiegt die Vergeltung in eurem Herzen. Fangt keine neuen Kriege in euren Gedanken und euren Gefühlen an. Übt in jeder Minute das neue Gesetz der Vergebung. Nur so durchbrecht ihr die Schranken eurer irdischen Geburt. Lasst die Liebe jeden Tag eures Lebens regieren. Besiegt jene, die nicht lieben, durch eure Barmherzigkeit. Liebet euren Feind wie euren Nächsten. Liebet jene, die ihr liebt. Aber liebt jene noch mehr, die ihr bis jetzt nicht geliebt habt. So ist das eherne Gesetz, das aus dem Himmel kommt.

Hegyibeszéd - másként... 3. rész / Bergpredigt - anders... Teil 3

Durga Holzhauser és Agni Eickermann:

Jézus A Könyv

- részlet - 

"És hirtelen férfiak és nők álltak fel, egészen a hátsó sorokig, szinte hipnotizálva, az embertömeg pedig nézte őket. Lassan emelkedtek föl, egyik a másik után. Mágikus hangulat uralkodott a levegőben. „Az Úr őrzői, ti száznyolcak, mindannyian meghallottátok hívásomat, senki nem hibázta el! Kérlek, jöjjetek közelebb! Palesztina népe, ne legyen bennetek irigység! Hiszen ha ők felemeltetnek, ti is felemeltettek, ha ők felemelkednek, a Föld is felemelkedik, de mindennek van egy kezdete a történelemben. Gyertek a közelembe! Gyertek hozzám!” Akik felálltak, utat vágtak maguknak a tömegen át, Jézus pedig kérte, hogy csináljanak nekik helyet. Simonra nézett: „Felismered őket?” „Természetesen felismerem őket, Jézus.” „Akkor mostantól vedd őket védelmedbe! A száznyolcat, akik őrzik a legfelső kapukat Ég és Föld között. Ide hívtam őket, hogy kört formáljanak körülöttem, amely a Krisztusfényt tartja. Rád bízom őket, vezesd őket, amíg művük be nem teljesedik!”

„Palesztina népe!”, kezdett megint beszélni Jézus, „a Szentlélek időzik közöttünk. Atya, Fiú és Szentlélek össze akarnak kapcsolódni itt és most, ezeken az éjszakákon, és ennek jeléül meg fog jelenni fölöttetek a Szentlélek. Atya, Fiú, Szentlélek ismét össze kíván kapcsolódni Szentháromságában itt a Földön. A Szentlélek köztünk van, a barátom egy nevében megtestesülve. Hangja és neve nem akar megnyilvánulni előttetek, mégis tudjátok: az, aki a Szentlelket megtestesíti, közöttünk van! Lángjai össze akarnak kapcsolódni az én lángjaimmal, hogy a Szentlélek és a Krisztusfény újra egybeolvadjon a Földön. Isten egysége régóta nem volt látható ezen a Földön, csak a háború és a népek megosztottsága. Ma éjszaka az egység újra lélekkel akarja eltölteni Isten Szentháromságát.” És Jézus így szólt: „Simon, tudom, hogy nem akarsz felállni és nem akarod, hogy a nép felismerjen. De hozd le a lángokat a Mennyekből és helyezd a száznyolc feje fölé, hogy a nép is lássa!”

Fölöttünk, a Mennyekből érkezően, feltárult a csoda: száznyolc láng ereszkedett alá ama száznyolc feje fölé, akik előttünk összegyűltek. És Jézus így szólt: „Palesztina népe, minden népek népe, látjátok Isten jeleit, az egység lángjait e fejek fölött sugározni? Ez az első jele a szent éjszakáknak. Kövessétek, ismerjétek fel e lángokat, Ég és Föld között ezek világítják meg az utat számotokra Isten Birodalmába. A ma éjszaka csodája beteljesedett” – szólt Jézus. „Nép, akik utat találtatok hozzám! Fogadjátok el újra a szent nép örökségét! Fogadjátok el újra az Atya isteni trónjának örökségét! Szent nép! lássátok a csodát, de ne ragaszkodjatok hozzá! Ma jóllaktatok vele, ma újra megpillanthattátok a Szentlelket azok között, akik őt ismét elfogadták. Térjetek vissza házaitokba, szállásotokra. Holnap újra találkozunk, hiszen az Isteni Trón már a következő csodát tartogatja számunkra. Ezt az éjszakát fordítsátok a kibékülésre. Kössetek békét az önmagatokban folytatott háborúval. Ebben rejlik sorsotok kezdete és vége.” A száznyolcat azonban maradásra kérte.

Jézus várt, amíg a tanítványok gondoskodtak róla, hogy a többiek elhagyják a helyszínt. Mi ottmaradtunk a száznyolccal. Számomra csoda történt! Jézus egyszerűen a tömegbe kiáltott és halászott, azok pedig, akiket kifogott, és hozzá jöttek, megtalálták önmagukban Isten országának egy darabját. Ez látható volt a tekintetükben. Jézus így szólt: „Abban, amit hozzám hoztok, nem minden jó. Ti vagytok a száznyolcak. Őrzitek a Mennyet és poklot teremtettetek. Arra kérlek benneteket, minden éjszaka maradjatok mellettem. Ne keressetek más szálláshelyet, mert a pokol, ami lelketekben lakik, megváltásra vár. Ez a megszabadulás első jele, amelyet Isten erre a Földre küld.”

Láttam az ijedtséget a szemeikben. Egy nő, akit már láttam egyszer a Kánaáni éjszakák alatt, fölállt, odament és Jézus elé térdelt: „Uram, a mennyet és a poklot már megtapasztaltam sorsom által, de ha igaz, amit hirdettél számunkra, hogy a körödhöz tartozunk, kérlek, mutasd meg, hogyan találhatunk mi is megváltásra! Ha mi vagyunk, akik kibékíthetjük azt, ami a poklot hirdeti, mutasd meg nekünk az utat!” Jézus így felelt: „Ehhez végig kell járjátok a tűz útját. De ez az út nem ismeretlen számotokra. Ma még nincs itt az ideje. Hat éjszaka vár még reánk, amelyen a megváltás az atyai egekből utat talál a Földre.” Jézus megfogta a nő fejét, aki nagy és szép volt. „Megáldalak. Találjátok meg önmagatokat ama körként, akik engem körülvesznek! A lángokat, amelyeket fölétek bocsátottam, hét nap múlva elbocsátom (freigeben). Menjetek ki a világba, és hirdessétek a megváltás vízióját! Kérlek benneteket, most vonuljatok vissza! Találjatok pihenőhelyet ezen a hegyen, ez a hely lesz a megváltásotok. Lazarus és Thomas, maradjatok velük, hisz ti is hozzájuk tartoztok!”

Azután Jézus leült hozzánk, és egy darabig még velünk maradt. Hirtelen így szólt: „Amilyen világosak lesznek a nappalok, olyan sötétek az éjszakák. Ne féljetek, társaim, hiszen veletek vagyok. Hordozzátok velem az éjszakák sötétjét, és töltsétek be velem a nappal fényét!” Ezután visszavonult."

--------------------------------------------------------------------- 

Und bis in die hinteren Reihen standen plötzlich Männer und Frauen auf wie hypnotisiert, und die Menschenmenge richtete ihre Augen auf sie. Langsam erhob sich einer nach dem anderen. Es war eine magische Stimmung in der Luft. „Hüter des Herrn, Hüter der hundertacht, jeder von euch hat meinen Ruf gehört, keiner hat meinen Ruf verfehlt. Ich bitte euch, kommt näher. Volk Palästina, entwickle keinen Neid. Denn wenn jene erhoben werden, werdet auch ihr erhoben, Wenn jene aufsteigen, wird die Erde aufsteigen, aber alles nimmt seinen Anfang in der Geschichte. Kommt in meine Nähe. Kommt zu mir.“ Jene, die aufgestanden waren, bahnten sich einen Weg durch die Menge, und Jesus bat, einen Platz für sie freizuräumen. Er sah Simon an: „Erkennst du sie?“ „Natürlich, Jesus, erkenne ich sie.“ „Dann sollst du, von nun an, sie hüten. Hundertacht, die zwischen Himmel und Erde die höchsten Tore hüten. Ich habe sie hierher gerufen. Um mich bilden sie einen Kreis, die das Christuslicht halten. Dir aber übergebe ich sie, du sollst sie führen, bis ihr Werk vollendet ist.“

„Volk von Palästina“, fing Jesus wieder an zu sprechen, „der Heilige Geist weilt unter uns. Vater, Sohn und Heiliger Geist wollen sich in diesen Nächten hier verbinden, und als Zeichen dafür wird der Heilige Geist über euch erscheinen. Vater, Sohn und Heiliger Geist wollen hier ihre Dreieinigkeit auf der Erde wieder verbinden. Der Heilige Geist ist unter uns, verkörpert in dem einen Namen meines Freundes. Seine Stimme und sein Name wollen sich nicht verkünden unter euch, aber wisset dennoch: Jener, der den Heiligen Geist verkörpert, ist hier unter euch. Seine Flammen wollen sich mit den meinen verbinden, so dass der Heilige Geist und das Christuslicht wieder auf der Erde verschmelzen. Die Einigkeit Gottes war lange Zeit nicht gesehen auf dieser Erde, nur der Krieg und der Zwiespalt der Völker. In dieser Nacht will Einheit die Dreieinigkeit Gottes wieder beseelen.“ Und Jesus sagte: „Simon, ich weiß, dass du dich nicht aufstellen und dem Volk zu erkennen geben willst. Aber hole die Flammen aus den Himmeln und senke sie über die hundertacht, sichtbar für das Volk.“

Über uns, kommend aus den Himmeln, öffneten sich die Wunder. Hundertacht Flammen senkten sich auf jene hundertacht, die sich vor uns versammelt hatten. Jesus sagte: „Volk Palästina, Volk aller Völker, seht ihr die Zeichen Gottes, die Flammen der Einheit über jenen Köpfen erstrahlen? Dies ist das erste Zeichen der heiligen Nächte. Diesen Flammen sollt ihr folgen, diese Flammen sollt ihr erkennen, denn zwischen Himmel und Erde leuchten sie euch einen Weg in Gottes Reich. Das Wunder der heutigen Nacht hat sich vollendet“, sagte Jesus. „Volk, das seinen Weg zu mir gefunden hat. Nehmt das Erbe des heiligen Volkes wieder an. Nehmt die Erbschaft des göttlichen Thrones des Vaters wieder an. Heiliges Volk, seht die Wunder, aber haltet nicht an ihnen fest. Heute wurdet ihr genährt. Heute durftet ihr den Heiligen Geist wieder erblicken unter jenen, die ihn wieder angenommen haben. Kehrt in eure Häuser zurück, kehrt in eure Schlafstätten zurück. Morgen wollen wir uns wiederfinden, denn aus dem Thron Gottes steht das nächste Wunder bereit. Nehmt diese Nacht, um euch zu versöhnen. Versöhnt euch mit dem Krieg in euch selbst. Da ist der Anfang und das Ende eures Schicksals.“ Jene hundertacht aber bat er zu bleiben.

Jesus wartete so lange, bis die Jünger dafür gesorgt hatten, dass die anderen Menschen den Ort verließen. Wir blieben mit den hundertacht. Für mich war ein Wunder geschehen. Jesus hatte einfach in die Menge gerufen und gefischt, und jene, die er gefangen hatte, waren zu ihm gekommen und hatten ein Stück des Reiches Gottes in sich gefunden. Es war sichtbar in ihren Augen. Jesus sagte: „Nicht alles ist gut, was ihr zu mir bringt. Hundertacht seid ihr. Ihr hütet die Himmel und habt die Hölle erschaffen. Ich bitte euch, jede Nacht bei mir zu sein. Sucht keine andere Schlafstatt mehr, denn die Hölle, die in euren Seelen wohnt, will Erlösung finden. Dies ist das erste Zeichen der Befreiung, das Gott auf diese Erde schickt.“

Ich sah den Schrecken in jenen Augen. Eine Frau stand auf, die ich schon einmal in den Nächten von Kanaan gesehen hatte. Sie ging auf Jesus zu und kniete sich vor ihn hin: „Herr, Himmel und Hölle hat mein Schicksal mich schon erfahren lassen, aber wenn es wahr ist, was du uns verkündest, dass wir zu deinem Kreis gehören, so bitte zeig uns, wie auch wir Erlösung finden. Wenn wir diejenigen sind, die das, was die Hölle verkündet, befrieden können, so zeige uns den Weg.“ Jesus sagte: „Dafür müsst ihr die Wege des Feuers durchschreiten. Aber dessen Wege sind euch nicht unbekannt. Heute ist noch nicht die Zeit dafür. Sechs Nächte warten noch auf uns, in denen die Erlösung aus dem väterlichen Himmel Zutritt auf die Erde finden will.“ Jesus fasste den Kopf der Frau an, die groß und schön war. „Ich segne dich. Findet euch ein als der Kreis, der mich umgibt. Die Flammen, die ich über euch gesät habe, werde ich in sieben Tagen freigeben. Ihr sollt in die Welt gehen und die Vision der Erlösung verkünden. Ich bitte euch, zieht euch jetzt zurück. Findet euren Schlafplatz auf diesem Berg, dieser Ort wird eure Erlösung sein. Lazarus und Thomas, bleibt bei ihnen, denn auch ihr gehört dazu.“

Dann setzte sich Jesus noch zu uns und blieb eine Weile. Plötzlich sprach er: „So licht die Tage werden, so dunkel werden die Nächte. Fürchtet euch nicht, meine Gefährten, denn ich bin bei euch. Tragt mit mir das Dunkel der Nächte und erfüllt mit mir das Licht des Tages.“ Dann zog er sich zurück.

Hegyibeszéd - másként... 2. rész / Bergpredigt - anders... Teil 2

Kafarnaumi táj

Iriza mellé ültem, örültem, hogy viszontlátom régi barátnőmet. Salome és Serafim is ott voltak. Úgy éreztem magam, mint egy nagy családban. Iriza rám nézett nagy, barna szemével és mosolyogva kérdezte: „Boldog vagy?” Bólintottam, és így feleltem: „Minden rendben. Veletek mi történt?” „Arra használtuk fel az időt, hogy jól érezzük magunkat. Mindannyiunk számára világos, hogy most épp valamire felkészülünk. Amint megérkezett a hír, hogy Jézus megint magához hív bennünket, boldogok voltunk, és azonnal elindultunk. Azt hiszem, valami különleges fog történni. Nézd csak, mennyi embert gyűjtött maga köré, milyen sokakat megérint, pusztán jelenléte által! Senki más nem tudná ezt elérni, csak ő!” Majd így folytatta: „Azt hiszem, fel sem tudom fogni, milyen nagy ajándék számunkra, hogy olyan közelről megismerhettük őt! Csak most kezd bennem tudatosulni, hogy látom a tömegeket hozzá áramlani!”

Amikor bealkonyodott, Jézus mindenütt olajlámpásokat gyújtatott, melyek a beköszöntő éjszakát megvilágították. Némi nyugtalansággal észleltük, hogy körülöttünk római katonák gyülekeztek, akik azt tudakolták, mi történik. Nem messze tőlünk letelepedtek, és csak figyeltek minket. Nem láttuk fegyvereiket és nem tudtuk szándékukat sem, vajon közbe avatkoznának-e, ha valami történik. Jézus hihetetlen nyugodtsággal és szeretettel volt teljes. Beszélt az emberekkel, és foglalkozott tanítványaival. Az övéi felnőttek. Már hozzájuk is mentek az emberek, ők pedig készek voltak szeretettel válaszolni, tanácsot adni nekik.

Amint az idő előrehaladt, Jézus felment a dombra, hogy mindenki felismerhesse. Bennünket és tanítványait megkért: „Gyertek ide! Üljetek körém, közel!” Ebben a pillanatban azonban megmozdultak a rómaiak, odajöttek és el akarták zárni az utunkat. „Mi folyik itt?” - kiáltottak ránk. A parancsnokuk közelebb ment Jézushoz és megkérdezte: „Mire készültök itt?” Jézus nyugodtan ránézett: „Az urad megparancsolta, hogy azt tedd, ami a te dolgod. Az én uram megparancsolta nekem, ami az én dolgom. Szolgáljuk mindketten az urunkat!” A parancsnok így felelt: „Engem azért küldött az én feljebbvalóm, hogy figyeljek, mi történik itt, és avatkozzak be, ha megint zavargásokra kerülne a sor.” Jézus szeretettel, határozottan válaszolt: „Megígérem neked, hogy nem lesznek itt zavargások. De vajon felismered, miért vagy itt? Bár római vagy, mégis egy vagy közülünk. Nem az én szavaimat keresed te is? Nem az én híremet követed?” Ezeket a szavakat a római légiósai nem hallották. A parancsnok odament alárendeltjeihez, és megparancsolta nekik, hogy az embertömegtől bizonyos távolságban posztoljanak. E szavakkal tért vissza: „Azt mondtam nekik, őrködjenek ott. Biztosítottam őket, hogy itt maradok, és azonnal jelt adok, ha nyugtalanság támad, hogy lépjenek közbe. Szívem azonban azt kívánja, hogy hallhassam szavaidat! Ó, Uram, megengeded, hogy itt maradjak?”

Jézus rápillantott, és így válaszolt: „Ezért jöttél. Én köszönöm neked, hogy gondoskodtál róla, hogy őrködj felettünk csapataiddal, hogy nyugodtan hirdethessük itt Isten Igéjét.” Hallottam a beszélgetést, és szórakoztató volt megfigyelni, hogyan fordította meg Jézus a helyzetet. A rómaiak már nem leselkedő ellenségeink voltak, hanem vigyáztak ránk! Az ellenség szívét szerető őrök szívévé változtatta át!

Jézus felállt a hegyre, mi pedig a közelében maradtunk. A hegy szép helyet kínált számunkra az olajfák alatt. Abban a kegyelemben volt részünk, hogy Jézus jelenlétében lehettünk. Nagy tolongás alakult ki, mindenki megpróbált a lehető legközelebb hozzá helyet találni. A tanítványok segítettek, hogy mindenki az Úr közelében kapjon helyet, úgy, hogy mindannyian hallhassák őt. Eltartott egy darabig, míg az embertömeg megnyugodott. Minden életkorú ember megtalálható volt itt, családokat láttam gyerekekkel, öregeket és fiatalokat. Sok arcon az izgatottság jelei voltak láthatóak, ahogyan az Úr szavaira vártak. Míg végül Jézus felállt és beszélni kezdett: „Palesztina népe, köszönöm nektek, hogy szívetek meghallotta hívásomat és eljöttetek! Szívetek hangja, mely sokakat közületek hosszú útra vezetett, legyen megjutalmazva! A menny a legszentebb éjszakákat hirdeti most meg, amelyeket Palesztina népének ajándékozok. Mindannyian keresésben vagytok. Mindannyian keresitek az utat. Azért jöttem, hogy megvilágosítsam, fényessé tegyem és előkészítsem számotokra ezt az utat!

Mindenki, aki ide jön, legyen üdvözölve, akár barát, akár ellenség! Mindenki közületek ismerje fel a mellette ülőt barátjaként! Ami itt uralkodni fog, az nem különböző kultúrák harca. Amit itt meghirdetünk, az a szeretet szellemének kultúrája, ami minden népet egyesít. Ismerem a hírt, ami az országot járja: sokan közületek azt remélik, hogy itt a zsidók új királyát láthatjátok, akit fel akartok éleszteni. Íme, ezeket az igéket hirdetem nektek: Nem e világból való király vagyok, és nem azért jöttem, hogy uralkodjak, hanem az igazságosság kardja vagyok! Azért jöttem, hogy megváltást hozzak! A megváltás szavait Isten a Mennyből hozzátok intézi majd, és ezeken az éjszakákon általam juttatja el fületekhez. Mindannyian áldottak vagytok! Senki, aki a szeretet hangját hallotta, soha többé nem lesz elfelejtve, az időkön át soha többé nem talál rá a halál, csak az újjászületés.

Nézzetek most azokra, Palesztina népe, minden népek népe, más országok népei, akik engem körülvesznek! Itt olyan emberek ülnek, akik már régóta kísérik utamat. Isten hangjának hívó szava már mindannyiukat megtalálta. Titeket pedig, akik itt ültök, mindannyiótokat kiválasztott Isten hangja. Az engem körülvevő körbe tartozók, akik már lábaimnál ülve régóta hallgatják szavaimat, ők hozzátok fognak menni, a világba fognak menni, hogy üzenetemet hirdessék sok országban. De közöttetek, akiket itt látok magam előtt, sokakat találok, akik Isten Világának egy kapuját hordozzák magukban. Ma este megtalálják egymást azok, akik engem kísérnek. Engem azok követnek majd, akik a Földet kísérik, akik minden népet kísérnek, és Isten hangját hirdetik. Ma az én szavaimat hallgatjátok, de a jövőben az ő szavaikat hallgatjátok majd. Hiszen őbennük is ott van az isteni igazság igéje.”

És Jézus szólt: „Az a száznyolc, akit ma hívtam, álljatok fel! Hadd lásson benneteket a nép, mint az isteni ige hirdetőit! Ég és Föld közötti kapuk őrei, halljátok szavamat és ismerjétek fel önmagatokat szívetekben! A szívetekben kinyílnak a kapuk, egy kör jön létre körülöttem, aki a Krisztusfény megtestesítője, minden világ összes szeretetének megtestesítője vagyok. Azért jöttem, hogy szeretetemmel megvilágosítsam ezt a Földet, megváltsam és meggyógyítsam a Földet. Azért jöttem, hogy felismerjelek benneteket! Álljatok föl immár!

folyt. köv. 

------------------------------------------------------------------------ 

Ich setzte mich zu Irisa, denn ich freute mich, meine alte Freundin wiederzusehen. Auch Salome war da und Seraphim. Ich fühlte mich wie in einer großen Familie. Irisa sah mich mit ihren warmen Augen an. Sie fragte mich lächelnd: „Bist du glücklich?“ Ich nickte und sagte: „Alles ist gut. Wie ist es euch ergangen?“ „Wir haben die Zeit genutzt, um es uns gut gehen zu lassen. Uns allen ist klar, wir bereiten uns auf etwas vor. Als die Nachricht kam, dass Jesus uns wieder zu sich ruft, waren wir glücklich und sind sofort aufgebrochen. Ich glaube, es wird etwas Besonderes passieren. Sieh mal, wie viele Menschen er um sich sammelt, wie viele Menschen von ihm berührt werden, nur durch seine Anwesenheit. Kein anderer als er könnte das vollbringen.“ Sie sagte: „Ich glaube, ich kann noch gar nicht fassen, welches Geschenk uns zuteil wurde, dass wir ihn so nah kennenlernen durften. Jetzt, wo die Massen zu ihm strömen, wird mir das erst bewusst.“

Als die Dämmerung einfiel, ließ Jesus überall Öllichter anzünden. Die Nacht, die einbrach, wurde erhellt. Wir nahmen mit einiger Unruhe war, dass sich römische Soldaten um uns sammelten, die auskundschafteten, was vor sich ging. Sie hatten einen Platz abseits von uns eingenommen und beobachteten uns nur. Unübersehbar waren ihre Waffen und ihre Bereitschaft einzugreifen, wenn etwas geschah. Jesus hatte eine unglaubliche Ruhe, eine unglaubliche Liebe. Er sprach mit Menschen und er kümmerte sich um seine Jünger. Die Seinen waren erwachsen geworden. Schon kamen die Menschen auch zu ihnen, und sie waren bereit, ihnen mit ihrer Liebe Antworten zu geben, sie zu betreuen.

Als die Stunde fortgeschritten war, ging Jesus auf den Hügel, so dass ihn alle erkennen konnten. Er bat uns und seine Jünger: „Kommt zu mir. Setzt euch nah um mich.“ In diesem Moment aber bewegten sich die Römer und kamen auf uns zu und wollten uns den Weg versperren. „Was geht hier vor sich?“ herrschten sie uns an. Ein Hauptmann näherte sich Jesus und fragte: „Was habt ihr hier vor?“ Jesus sah ihn ruhig an: „Dein Herr hat dir befohlen, was du zu tun hast. Mein Herr hat mir befohlen, was ich zu tun habe. Lass uns beide den Dienst an unseren Herren tun.“ Der Hauptmann sagte zu ihm: „Mich hat mein Herr geschickt, um aufzupassen, was hier passiert, um einzuschreiten, wenn es wieder Unruhen geben sollte.“ Jesus war liebevoll gefasst: „Ich verspreche dir, dass es hier keine Unruhen geben wird. Aber erkennst du, warum du hier bist? Zwar Römer, aber dennoch einer, der zu uns gehört. Suchst du nicht auch meine Worte, folgst meinem Ruf?“ Diese Worte hatten seine römischen Legionäre nicht gehört. Der Hauptmann ging zu denen, die ihm unterstanden, und gebot ihnen, sich abseits der Menschenmenge zu postieren. Er kam zurück mit den Worten: „Ich habe ihnen gesagt, dass sie Wache stehen sollen. Ich habe ihnen versichert, dass ich hier bleiben werde und, wenn es irgendeine Unruhe gibt, ihnen sofort ein Zeichen gebe, um einzuschreiten. Mein Herz aber wünscht sich, dass ich deine Worte höre, oh Herr, erlaubst du mir hierzubleiben?“

Jesus sah ihn an und antwortete ihm: „Dafür bist du gekommen. Ich danke dir, dass du dafür gesorgt hast, dass du uns sogar bewachst mit deinen Truppen, damit wir hier in Ruhe die Worte Gottes verkünden können.“ Ich hatte dieses Gespräch mit angehört, und ich fand es sehr amüsant zu bemerken, dass Jesus es geschafft hatte, die Situation umzukehren. Die Römer waren nicht mehr unsere lauernden Feinde, sondern sie bewachten uns nun. Er hatte das Herz der Feinde in die Herzen von liebenden Wächtern verwandelt.

Jesus stellte sich auf den Berg. Wir blieben in seiner Nähe. Der Berg bot uns schöne Plätze unter Olivenbäumen. Wir hatten die Gnade, in Jesu Gegenwart zu sein. Es gab ein großes Gedränge, alle versuchten, so nahe an ihn heranzukommen wie möglich. Die Jünger sorgten dafür, dass jeder einen Platz bekam in der Reichweite des Herrn, so dass sie ihn hören konnten. Es dauerte eine Weile, bis die Menschenmenge Ruhe gefunden hatte. Alle Altersgruppen waren da, Familien mit Kindern bemerkte ich, Alte und Junge. Viele Gesichter warteten mit Spannung auf die Worte des Herrn. Bis Jesus aufstand und zu sprechen begann: „Volk von Palästina, ich danke euch, dass euer Herz meinen Ruf vernommen hat und ihr hierher gekommen seid. Die Stimme eures Herzens, die manchen von euch einen langen Weg beschieden hat, soll belohnt werden. Verkündet aus dem Himmel sind die heiligsten Nächte, die ich dem Volk Palästina schenke. Jeder von euch ist auf der Suche. Jeder von euch sucht den Weg. Ich bin gekommen, um euch diesen Weg zu erläutern, zu erhellen und zu bereiten.

Jeder, der hierher kommt, ist willkommen, ob Freund oder Feind. Jeder von euch soll den Nächsten, der neben ihm sitzt, als Freund erkennen. Was hier walten soll, sind nicht Kulturen, die sich anfeinden. Was wir hier einläuten, ist die eine Kultur des Geistes der Liebe, die alle Völker vereint. Mir ist die Kunde bewusst, die durch das Land geht. Viele von euch hoffen, dass ihr hier den neuen König der Juden seht, den ihr auferstehen lassen wollt. Lasst mich euch diese Worte verkünden: Ich bin nicht ein König von dieser Welt und nicht gekommen, um meine Herrschaft zu errichten, sondern ein Schwert der Gerechtigkeit. Ich bin gekommen, um Erlösung zu bringen. Die Worte der Erlösung wird Gott aus dem Himmel an euch richten und über mich in diesen Nächten zu euch kommen lassen. Jeder von euch ist gesegnet. Jeder von euch, der die Stimme der Liebe gehört hat, wird nie wieder vergessen werden, über die Zeiten hinweg nie wieder den Tod finden, sondern die Wiedergeburt.

Seht auf die, die mich umgeben, Volk Palästinas, Völker aller Völker, Völker aus anderen Ländern. Hier sitzen Menschen, die meinen Weg schon lange begleiten. Jeden von ihnen hat der Ruf der Stimme Gottes schon gefunden. Aber jeden von euch, der hier sitzt, hat die Stimme Gottes erkoren. Jener Kreis, der mich umgibt, die jetzt zu meinen Füßen schon lange meinen Worten lauschen, werden zu euch kommen, werden in die Welt gehen, um meine Botschaft zu verkünden in vielen Ländern. Aber unter euch, die ich vor mir sehe, finde ich viele, die ein Tor zu Gottes Welt in sich tragen. Am heutigen Abend werden sich jene finden, die mich begleiten. Mir folgen jene, die die Erde begleiten, die jedes Volk begleiten und die Stimme Gottes verkünden. Heute werdet ihr meinen Worten lauschen, aber in Zukunft werdet ihr ihren Worten lauschen. Denn auch in ihnen wohnt das Wort der göttlichen Wahrheit.“

Jesus sagte: „Jene hundertacht, die ich heute gerufen habe, steht auf. Lasst das Volk euch schauen als Verkünder des göttlichen Wortes. Hüter der Tore zwischen Himmel und Erde, vernehmt meine Worte und erkennt euch in euren Herzen. Die Tore in euren Herzen öffnen sich, ein Kreis will sich schließen um mich, der ich bin die Verkörperung der Christuslichtes, Verkörperung aller Liebe aller Welten. Ich bin gekommen, um mit meiner Liebe diese Erde zu erhellen, die Erde zu erlösen, die Erde zu heilen. Ich bin gekommen, um euch zu erkennen. Steht nun auf!“ 

Fortsetzung folgt.

Hegyibeszéd - másként... / Bergpredigt - anders...

Durga Holzhauser - Agni Eickermann,

Jézus A könyv

- részlet -

389. old-tól:

„Egy nap Simon így szólt: „Gyere Mirjam, indulunk. Jézus követet küldött, hogy menjünk hozzá. Kapernaum közelében időzik, ott fogjuk őt megtalálni.” Megfogtam a kezét, és így feleltem: „Nem tudom, oda akarok-e menni. Hogyan mutathatnánk meg a többieknek azt, amit itt éltünk?” Mire ő: „Ne töprengj ezen. Csak gyere velem.” Útra keltünk Kapernaum felé. Kellemes volt Simonnal utazni. Ahol csak meg kellett aludnunk, mindenütt gondoskodott szállásról, nekem pedig saját szobáról, hogy ne veszélyeztesse jó híremet. Amikor csak ennünk kellett, mindig talált fogadót. Az utazás nyugodt volt, két szolgája kísért bennünket, akik mindig gondoskodtak jóllétünkről. Amikor megérkeztünk Kapernaumba, Simon szerzett szállást számunkra.

Majd Jézus keresésére indult. Amikor visszatért, elmesélte: „Jézus körül embertömegek vannak. Néhány hete gyűjti őket itt maga köré. Ma estére bennünket is hívott, minden este prédikál. Az emberek a világ négy égtája felől áramlanak hozzá. Itt olyan helyre talált, ahol nem tekintik ellenségnek, mint Jeruzsálemben. Testvéred, Lázár is itt van, és Jézus elküldött valakit, hogy magához hívja azokat is, akik még Jeruzsálemben időznek. Ő maga egy Zakariás nevű vámszedő házában lakik. Én is megismertem, kedves férfi. De hallottam a tanítványai és mások elutasító véleményét is, akik azt mondják, azzal, hogy Jézus egy vámszedő házába tér be, a társadalom aljával áll le, de őt ez nem érdekli.”

Simon így szólt hozzám: „Pihend ki magad egy kicsit. Szükséged van rá. Este aztán együtt megyünk Jézushoz. A vámszedő házában találkozunk, ott vár bennünket.” Ahogy Simon megígérte, értem jött, és a vámszedő, Zakariás házához vezetett. Magas, erős férfi volt, nagyon vidám, és miközben meghívott vacsorára, elmesélte nekünk a történetét, ahogyan az utcán Jézussal először találkozott. Jézus megszólította őt: „Vendégül látnál engem a házadban?” A tanítványait pedig mind otthagyta, mondván nekik: „Találjatok magatok szállást!” És Jézus hetek óta lakott ennél a férfinál. Zakariást különösnek találtam, azt kérdeztem magamtól, vajon tudja-e, kit lát vendégül. Jó barátként kezelte Jézust, úgy tűnt, jól érzik magukat együtt. Mintha már ismerték volna egymást, örültek és tréfálkoztak. Ezen az estén olyan oldalát ismertem meg Jézusnak, Simonnak és Zakariásnak, amit még soha nem éltem meg azelőtt. Tréfálkoztak és úgy viselkedtek, mint a szabadjára engedett gyerekek. Őszintén szólva jól éreztem magam köztük. Az este felszabadított az elmúlt időszak gondjai alól.

Jézus egyszer csak rám nézett, és így szólt: „Simon, tudod, hogy Mirjam a gyermekedet hordja az ölében?” Simon így szólt: „Nem tudtam, de sejtettem.” Jézus magába tért, és ezt kérdezte: „Mit akartok most tenni?” Simon így felelt: „Azt, amit kell. Mirjam nálam maradhat.” Jézus megállt egy pillanatra: „Legjobb volna összeházasodnotok, akkor tudnám, hogy Mirjam azokban az időkben, amik várnak ránk, a legjobb kezekben van nálad. És biztos lennék benne, hogy a jövőjéről is gondoskodnál. Biztonságban szeretném tudni azokat a nőket, akik közel állnak a szívemhez. A férfiak miatt kevésbé aggódom, ők nyugodtan vándorolhatnak országokon át. MaRát már jó kezekben tudom. Ha Mirjam a házadban védelemre talál, az nagy örömömre szolgálna. Mivel látom, szeretitek egymást, valószínűleg ez nem okoz nagy nehézséget számotokra. Magda már idős asszony, ő a halálomig kísér majd engem. Ő ezt a sorsot választotta, miatta sem aggódom már. Már csak drága szolgálóm, Mária Magdaléna számára kell egy megoldást találnom, aki az utóbbi hetekben híven kísért engem. Mindenek fölött szeretem őt, de nem lehetek a férje, habár sok titkos órán a férje voltam. Isten majd megmutatja az utat, hiszen az utóbbi napokban egyre inkább érzem, miért jöttem és mi vár rám.

Mirjam, a gyermek, akit a szíved alatt hordasz, olyan lélek, aki világokat egyesít majd. Bizonyos dolgoktól mégsem tudlak megkímélni, hiszen azt választottad, hogy kísérsz engem. Mostantól tudnod kell, hogy nincs messze az idő, amikor ebben a világban meghalok és feltámadok. Ezekben az időkben Téged és Simont is arra kérem majd, hogy legyetek mellettem. Nem adatik meg számodra, hogy nyugalomban visszavonulj, és gyermekednek, családodnak élj. A gyermek, akit szíved alatt hordasz, kísérni akar engem, noha még nem is vett fel földi alakot. Nemsokára megvalósulásnak indulnak mindazok a víziók, amelyekért imádkoztunk, amiért jöttünk, és melyeket szívemben hordozok. Lépéseket kell tennem ezek bevezetésére, hogy betölthessük a víziókat.

Az emberek áramlanak hozzám minden égtáj felől. Az elkövetkezendő hét éjszakát arra fogom használni, hogy Isten Szavát lehozzam a Földre. Azt szeretném, ha ott lennétek. Legkedvesebb barátaim közé tartoztok. Zakariás, aki az asztalomnál ül, régi barát a törzsünkből, hiszen mindannyian régről egy családhoz tartozunk. Sok korszakban újra egymásra találunk, hogy együtt legyünk. Ebben a korban nehéz feladatott vállaltunk. De tudom, hogy ti tartást adtok nekem, mint ahogy én is támogatlak benneteket!” Jézus szavai nem is sokkoltak engem. Sok éjjelen át álmodtam már az eltávozásáról és visszatéréséről. E világban a halált fogja választani – ebben biztos voltam. Azt is tudtam, hogy mi magunk valamit készenlétben tartunk a számára és valamire felkészülünk, ami túlmegy ezen a világi halálon. Hirtelen összeálltak bennem álmaim és vízióim.

Azt, hogy gyermeket hordok a szívem alatt, már néhány napja sejtettem. Egy nagy fény volt az, amit hordoztam. Egy pillanatra Simonra néztem, és mélységes bizonyosság öntött el, hogy nála jó helyen leszek. Örültem annak is, hogy láthattam Mária Magdalénát. A sejtésem, hogy Jézus kedvese lett, igaznak bizonyult. Senki sem sejtette, ez az ő titkos történetük volt, mely rejtve maradt a Jézust körülvevő emberek és a tanítványok előtt. Mária Magdaléna nehéz feladatot vett magára. Legmélyebb szívemből kívántam nekik ezt a szerelmet, hiszen tudtam, ez az, amire vágyott.

Azon az estén egy domb lábánál találkoztunk. Nem is kellett tudnunk, hol találjuk a helyet, hiszen emberek tömegei áramlottak abba az irányba. Szinte számlálhatatlanul sok ember gyűlt össze. Jézus még nem mutatkozott, de a távolból észre vettem Irizát. Simon és én célba vettük a csoportot. Újra találkoztunk jeruzsálemi barátainkkal, nagy volt a viszontlátás öröme mindkét oldalon. Mária Arimatiai Józseffel jött. Volt velük egy barát is, akit már egyszer korábban láttam, Nikodémusz. Annak is örültem, hogy újra találkozhatok Jézus tanítványaival, mindannyiukat üdvözöltem. Nagyokká lettek, hatalmasakká, olyanok voltak Jézus oldalán, mint az oszlopok. Péter különösen szívélyesen üdvözölt. Látszott rajtuk, hogy Jézus iskolázta, felemelte őket, és még mindig növekedtek. Most már látni lehetett, miért őket választotta. Simont nagy tisztelettel üdvözölték – látszott, hogy elismeréssel adóznak neki.

Jézus megparancsolta a tanítványoknak, hogy hozzanak kenyeret és táplálékot a népnek, hogy ellássák őket. Ám egyre többen jöttek, talán több százan is lettek. Végül a tanítványok Jézushoz mentek és azt mondták: „Nincs elég kenyerünk, hogy mindenkit ellássunk.” Jézus csak mosolygott, és így szólt: „Osszátok szét a kenyeret.” Azon az estén csodálatos módon akármennyi kenyeret is osztottak szét a tanítványok, nem fogyott el. Mintha a cipók újra és újra megszaporodtak volna. Ennek a misztériumnak mindannyian a tanúi voltunk. Mindenki kapott enni, anélkül, hogy az étel elfogyott volna. Amikor Jézus megjelent, könnyed volt. Kedvesen üdvözölte Jeruzsálemből érkezett barátait..."

- folyt. köv. - 

------------------------------------------------------------------------------------------------ 

Durga Holzhauser - Agni Eickermann,

Jesus Das Buch:

Ab Seite 389:

„Bis eines Tages Simon sagte: „Komm, Miriam, wir brechen auf. Jesus hat mir einen Boten geschickt, dass wir zu ihm kommen sollen. Er hält sich in der Nähe von Kapernaum auf, wo wir ihn finden.“ Ich nahm ihn an der Hand und sagte: „Ich weiß nicht, ob ich da mitgehen will. Wie sollen wir das, was wir hier gelebt haben, den anderen zeigen?“ Und er sagte: „Mach dir darüber keine Gedanken. Komm einfach mit.“ Wir brachen auf und gingen in Richtung Kapernaum. Mit Simon zu reisen war angenehm. Wo auch immer wir schlafen mussten, sorgte er für eine Unterkunft, wo er mir ein eigenes Zimmer zuteilte, um meinen Ruf nicht zu gefährden. Wann auch immer wir essen mussten, fand er eine Raststatt. Das Reisen war ruhig und von zwei seiner Diener begleitet, die immer dafür sorgten, dass es uns gut ging. Wir kamen in Kapernaum an, und Simon sorgte für eine Unterkunft für uns.

Er ging auf die Suche, um Jesus zu finden. Als er zurückkam, erzählte er mir: „Es sind Massen von Menschen um Jesus. Seit

einigen Wochen sammelt er sie hier. Er hat uns eingeladen, heute Abend zu ihm zu kommen, denn jeden Abend predigt er. Die Menschen strömen aus allen Himmelsichtungen zu ihm. Er hat hier einen Ort gefunden, wo man ihn nicht anfeindet wie in Jerusalem. Dein Bruder Lazarus ist hier, und Jesus hat jemanden gesandt, um jene, die noch in Jerusalem weilen, zu sich kommen zu lassen. Er selbst wohnt bei einem Zöllner mit dem Namen Zacharias. Ich habe ihn kennengelernt. Er ist ein netter Mann. Aber ich habe die ablehnenden Stimmen seiner Jünger und anderer Leute gehört, die sagen, dass Jesus sich mit dem Abschaum der Gesellschaft abgibt, dass er bei Zöllnern einkehrt, aber ihn kümmert das nicht.“

Er sagte zu mir: „Ruh dich ein wenig aus. Du brauchst es. Am Abend werden wir dann gemeinsam zu Jesus gehen. Wir sollen uns in dem Haus des Zöllners einfinden. Dort wird er uns erwarten.“ Ich wurde, wie versprochen, abgeholt und Simon führte uns in das Haus des Zöllners Zacharias. Er war ein großer, starker Mann. Zacharias war sehr fröhlich und erzählte uns, indem er uns zum Abendmahl einlud, die Geschichte, wie er Jesus auf der Straße begegnet war. Jesus habe ihn angesprochen: „Erlaubst du mir, Gast in deinem Hause zu sein?“ Dann hätte er einfach alle seine Jünger stehen gelassen und gesagt: „Findet selber eine Unterkunft!“ Und seit Wochen war Jesus bei diesem Mann eingezogen. Ich fand Zacharias sehr erstaunlich und fragte mich, ob er sich bewusst war, wer bei ihm wohnte. Er behandelte Jesus wie einen guten Freund, und sie schienen eine gute Zeit miteinander zu haben. Sie waren wie Vertraute, die miteinander Freude und Spaß hatten. An diesem Abend erlebte ich Jesus, Simon und Zacharias von einer anderen Seite, so wie ich sie noch nie erlebt hatte. Sie scherzten und benahmen sich wie ausgelassene Kinder. Zugegeben, ich fühlte mich wohl unter ihnen. Es entlastete mich von den Sorgen der letzten Zeit.

Bis Jesus mich ansah und sagte: „Simon, du weißt, dass sie ein Kind von dir im Leib trägt?“ Simon sagte: „Ich weiß es nicht, aber ich habe es schon geahnt.“ Jesus kehrte in sich und sagte: „Was wollt ihr jetzt tun?“ Simon antwortete: „Das, was nötig ist. Sie kann bei mir bleiben.“ Jesus hielt inne: „Es wäre das Beste, wenn ihr heiratet, dann wüsste ich auch, dass sie in den Zeiten, die auf uns zukommen, in besten Händen bei dir ist. Und ich wäre mir sicher, dass für ihre Zukunft gesorgt ist. Jene Frauen möchte ich in Sicherheit wissen, die mir am Herzen liegen. Um die Männer mache ich mir weniger Sorgen, sie können unbehelligt durch die Lande ziehen. MaRa habe ich schon in gute Hände gegeben. Wenn Miriam in deinem Haus behütet ist, wäre es mir eine große Freude. Da ich sehe, dass ihr euch liebt, dürfte es nicht schwierig sein für euch. Magda ist eine alte Frau, und sie wird mich in meinen Tod begleiten. Sie hat dieses Schicksal erkoren, um sie mache ich mir auch keine Sorgen mehr. Nur für Maria Magdalena, die mich in den letzten Wochen begleitet hat und mir eine treue Dienerin ist, muss ich auch noch einen Weg finden. Ich liebe sie über alle Maßen, dennoch kann ich ihr kein Mann sein. Trotzdem bin ich ihr Mann in manchen Stunden, die wir verheimlicht haben. Gott wird mir den Weg weisen, denn ich fühle in den letzten Tagen immer mehr, wofür ich gekommen bin und was auf mich zukommt.

Miriam, das Kind, das du unter deinem Herzen trägst, ist eine Seele, die Welten vereinen will. Dennoch kann ich dir bestimmte Dinge nicht ersparen, denn du hast erkoren, mich zu begleiten. Wisse von diesem Moment an, dass die Zeit nicht

weit entfernt ist, da ich in dieser Welt Tod und Auferstehung erfahren werde. In diesen Zeiten werde ich dich und auch Simon bitten, bei mir zu sein. Es wird dir nicht gegönnt sein, dass du dich in Ruhe zurückziehst, um dem Kind und deiner Familie Raum zu geben. Das Kind, das du in deinem Bauch trägst, will mich begleiten, obwohl es noch keine Erdengestalt angenommen hat. Es ist nicht mehr weit, die Vision aller Gebete, wofür wir gekommen sind und die ich in meinem Herzen trage, beginnen ihren Lauf zu nehmen. Ich muss die Schritte einleiten, um dies zu erfüllen.

Viele Menschen sind zu mir geströmt. Sie kommen aus allen Richtungen. Ich werde die nächsten sieben Nächte nutzen, um Gottes Wort auf die Erde zu bringen. Ich möchte, dass ihr dabei seid. Ihr gehört zu meinen liebsten Freunden. Jener Zacharias, der an meinem Tisch sitzt, ist ein alter Freund unserer Sippe, denn wir gehören alle zu einer alten Familie. In vielen Zeiten finden wir uns wieder, um miteinander zu sein. In dieser Epoche haben wir uns eine schwere Aufgabe gewählt. Aber ich weiß, dass ihr mir Halt gebt, so wie ich euch stütze.“ Als ich diese Worte von Jesus vernommen hatte, war ich nicht einmal schockiert. In vielen Nächten hatte ich seinen Abschied geträumt und seine Wiedergeburt. Er würde einen weltlichen Tod erwählen, das war mir gewiss. Ich wusste auch, dass wir etwas für ihn bereithielten und uns auf etwas vorbereiteten, das über dieses weltliche Sterben hinausging. Plötzlich setzten sich meine Träume und Visionen in meinem Inneren zusammen.

Dass ich ein Kind unter meinem Herzen trug, hatte ich schon einige Tage erahnt. Es war ein großes Licht, das ich unter meinem Herzen trug. Ich sah für einen Moment Simon an, und ich war mir tief bewusst, dass ich bei ihm gut aufgehoben war. Ich freute mich darauf, Maria Magdalena zu sehen. Meine Ahnung war richtig, dass sie Jesu Geliebte geworden war. Keiner ahnte es, es war ihre heimliche Geschichte, den Menschen und den Jüngern um Jesus herum verborgen. Sie hatte sich eine schwere Aufgabe auf ihr Herz geladen. Aus tiefstem Herzen gönnte ich ihnen diese Liebe, denn ich wusste, dass es das war, was sie sich ersehnt hatte.

An jenem Abend trafen wir uns am Fuße eines Hügels. Man hätte nicht einmal wissen müssen, wie man den Ort findet, denn die Massen strömten schon in diese Richtung. Viele Menschen hatten sich versammelt, kaum noch zählbar. Jesus zeigte sich noch nicht, aber ich sah schon von ferne Irisa. Simon und ich, wir steuerten auf die Gruppe zu. Wir trafen unsere Freunde aus Jerusalem wieder. Die Freude über das Wiedersehen war auf beiden Seiten groß. Maria war mit Josef von Arimathea gekommen. Ein Freund war bei ihm, den ich schon einmal gesehen hatte, Nikodemus. Ich freute mich auch, alle Jünger von Jesus zu sehen, und begrüßte sie. Sie waren groß geworden und mächtig, wie Säulen an seiner Seite. Petrus begrüßte mich besonders herzlich. Man sah, dass Jesus sie geschult hatte, dass er sie erhoben hatte, und sie wuchsen immer noch. Nun erkannte man, warum Jesus sie gewählt hatte. Simon begrüßten sie mit großem Respekt, dem man anmerkte, dass sie ihn anerkannt hatten.

Jesus hatte den Jüngern geboten, für die Massen Brot und Nahrung zu bringen, damit sie verpflegt werden. Aber der Zustrom wurde immer größer. Es müssen Hunderte gewesen sein. Bis die Jünger zu Jesus kamen und sagten: „Wir haben nicht genug Brot, um alle zu versorgen.“ Jesus lächelte nur

und sagte: „Teilt das Brot aus.“ Das Wunder an jenem Abend war, dass Brot die Jünger so viel auch verteilten, es kein Ende nahm. Als ob die Brotlaibe sich immer wieder erneuerten. Dieses Mysterium konnten alle miterleben. Alle bekamen zu essen, ohne dass die Nahrung ein Ende nahm. Jesus war gelassen, als er auftauchte. Er begrüßte herzlich seine Freunde, die aus Jerusalem gekommen waren."