Gregg Braden gyakorlata a szív és az agy harmonizálására

A meditáció számomra

Az évek alatt egyet sikerült megtanulnom: érezni a testemben minden gondolat, érzés energiáját, és intuitív módon olyan gondolatokat hagyni felmerülni bennem, melyeknek energiájára épp szükségem van. Ezeket az energiákat azután ÉREZNI, érzékelni, kiterjeszteni a testem minden sejtjébe és azon is túl…

Majd pedig:

megpihenni határtalan lényem ölében,

szabadon minden korláttól, formától, gondolattól, meghatározottságtól…!

(és kitágulni, mint kelő cipó a szakajtóban… , vagy azon is túl…? J)

Jézus A Könyv - Feltámadás

„És egyszer csak ott volt a római, akit Kánaánban láttam először. Simon odament hozzá. A római felismerte. Miután beszélt vele, Simon intett nekünk, hogy menjünk oda hozzá. Mária, János, Mária Magdaléna és én odasiettünk. Itt, mintegy hetven méterre a helyszíntől, hirtelen egy dörgést hallottunk, mely átjárta minden porcikánkat! Mária Magdaléna ismét összecsuklott mellettem. Nem tudom, melyik volt hangosabb, a kiáltása, vagy a szögekre mért ütések, melyekkel Jézust a keresztre feszítették.

Simon így szólt: „A római beváltja Jézusnak tett ígéretét. Megengedi, hogy hozzá menjünk és vele legyünk.” A római, akit annak idején Kánaánban láttunk először, lezárta az utat és átengedett minket oda, ahol Jézus keresztjét kötelekkel felállították. Így szólt: „Nem engedhetlek közelebb benneteket. Kérlek, maradjatok itt. A védelmem garantálja számotokra, hogy itt maradhattok.” Ránéztem: „Te hiszel benne!” „Hiszek, és szégyellem magam a népem miatt. De a kezem meg van kötve. Az egyetlen, amit tehetek, hogy így védelek benneteket és elzárlak a tömegtől, hogy vele lehessetek.” Ő volt a testőrünk, meg kellett állnunk pár méterre a Messiástól. Jézus egészen egyedül volt, senki nem ért hozzá a halál-szolgákon kívül. Letérdeltem, Mária ugyanígy tett. Láttuk, ahogy ott függ a kereszten. Imádkoztunk Istenhez, az Éghez, ahonnan hozzánk érkezett. Arimatiai József félrevonta a rómait, és valamit megbeszélt vele. A római bólintott. Hirtelen Magda emelkedett mellettem oszlopként, és így szólt: „Nemsokára szükség lesz a tudásunkra. Mirjam, felejtsd el, amit itt látsz! Hívd elő belső isteni erődet! Emlékezz arra, amit az esszénusoknál tanultál! Még semmi sincs megpecsételve. Isten csodái még velünk vannak!” Ebben a pillanatban egészen csöndessé és nyugodttá váltam. A kereszten függő Jézus képe megváltozott. Simon csak állt és csöndesen nézte Jézust. A szeretet áramlott kettőjük között.

Sajátságos módon már nem az embert láttam, aki a kereszten függött, hanem isteni ereje teljében láttam őt! Mögöttünk már nem volt senki más, a rómaiak mindenkit visszaszorítottak. Együtt voltunk vele sorsának eme hegyén. A hetedik órában Jézus hirtelen hangosan így szólt: „Uram, a Te kezedbe teszem lelkem. Elvégeztetett.” Ekkor feje félrebillent, mi megijedtünk. Csaknem megállt a szívverésem, de Magda kézen fogott. Csak rázta a fejét és azt mondta: „Várd ki a végét.” Arimatiai József jelt adott a rómainak. Ez a római, aki minket védett, odament Jézushoz és lándzsáját egy átitatott szivacsot tűzve a végére, a bordái közé döfte. Majd hangosan kihirdette: „Halott.”

Arimatiai József határozott pillantást vetett ránk. A többi kereszten függők még nem haltak meg. Jézus csodálatra méltóan gyorsan bevégezte, és ebben az órában elsötétült fölöttünk az ég. Halálos csönd hatolt ebbe a szférába, amely Jézust és bennünket körbevett. Nem létezett többé reális idő. Arimatiai József szólt: „Simon, ahogy megbeszéltük!” Simon Máriához és hozzám fordult: „Arimatiai József megpróbálja keresztülvinni, hogy Jézus testét minél előbb levegyék a keresztről. Be fogja vetni a kapcsolatait. Jézust minél előbb Arimatiai József családi sírboltjába kell vinni. József azt fogja kérni, hogy a holttestet ebbe a sírbolba helyezhessük.” Simon ránk nézett, és folytatta: „Jézus nem halott. Még él. Gyertek, most cselekednünk kell!”

Elhagytuk ezt a helyet, és Simon egy másik, a sírbolt közeli helyre vitt bennünket, ahol így szólt: „Itt várjatok! Nem szabad, hogy lássanak benneteket, nőket!” Megkérdeztem: „Simon, mit terveztek?” Így válaszolt: „Még semmi nincs véglegesen megírva. Mindent meg fogunk tenni, amit csak lehetséges. Érzem, hogy Jézus még él!” „De hiszen a római a bordái közé szúrt!” Simon rámnézett: „Az altatószer volt. Nem tanultunk éppen elég hosszan az esszénusok nagy mágusainál, te is, hogy tudjuk, mi mindent meg lehet tenni az emberi testtel? Most egyedül hagylak benneteket. Meg kell tennem a szükséges előkészületeket!”

Amikor visszajött, előadta: Gyertek! Arimatiai József elérte, hogy Jézust levegyük a keresztről! El tudta hitetni a papokkal, hogy halott, és kérte, hogy holttestét adják ki nekünk.” Visszatértünk a kereszthez, a római pedig segített nekünk egy másikkal együtt, akit odarendelt, a keresztet leengedni. A halottnak tűnő Jézust óvatosan leengedték a földre, mi pedig együttesen levettük őt a kereszről. A római nagy lélekjelenléttel és tetterővel cselekedett. Jézust egy hordágyra tettük, Simon megérintette és így szólt: „Még van benne élet!” Mária magához vonta az élettelen testet és elárasztotta teljes szeretetével! Akkor Simon szólt: „Gyertek, most cselekednünk kell!”

Nagyon óvatosan a hordágyra helyeztük, és a római segített nekünk Jézust Arimatiai József sírboltjához vinni, amely a domb mögött volt található. Két őrt odarendelt, és így szólt hozzájuk: „Ti fogtok hivatalosan felügyelni arra, hogy ezt a sírt senki ne zavarja meg.” Amint Jézust vittük, észrevettem, milyen különös sugárzás áradt a testéből, úgy tűnt, nem lélegzik, nem létezik, mégsem tűnt halottnak! A sziklasírboltba fektettük őt, a római pedig elrendelte a két katonának, hogy menjenek le és adják hírül a helytartónak, hogy a Názáreti halott. Ő itt marad, mondta, és őrködik, hogy a család nyugodtan búcsút vehessen. A két római őr elment, ő pedig ott maradt, de tapintatosan félrevonult tőlünk.

Arimatiai József ekkor így szólt: „Nos, itt az ideje, hogy most mindnyájan megmutassátok, mit tudtok!” A sziklasírboltba előzőleg gyógyfüveket és balzsamokat készített oda. Először is óvatosan megitatott Jézussal egy italt, és mi hirtelen megértettük, miről van szó. Elég hosszan tanultam az esszénusoknál ahhoz, hogy tudjam, mire vagyunk képesek: az embert tetszhalálba küldeni, majd a mérget egy itallal ismét eltávolítani a testből. Tudtam, mit itatott meg vele Arimatiai József.

Jézus hányni kezdett, remegett a görcsöktől. Szemünk előtt tért vissza testébe az élet, de még gyenge volt és ájult. De velünk volt! Egész lénye megint velünk volt. Mindegyikünk bevetette legnagyobb gyógyító erejét, hogy megtegyük a magunkét, meggyógyítsuk őt, visszaállítsuk légzését és visszaadjuk neki az életet. Magda hihetetlen volt! Jézus egész testét végigsimította, mire minden sebe és horzsolása elkezdett összezárulni, beforrni. Mária emlékezett esszénus gyógyerejére. Szinte emberfeletti erővel dolgozott Jézus testén. Én beléptem istentudatosságomba, és megtettem a részemet, hogy tagjaiba újra erő költözzön. Végül ott volt Simon, aki addig tartotta sebeit, amíg szinte teljesen összezárultak és csak kis forradások maradtak.

Jézusba csaknem teljesen visszatért az élet. Nyugodtan lélegzett, de még nem tért magához. Ekkor, miután emberfeletti erővel elvégeztük munkánkat, együttes erővel lezártuk a sziklasírboltot. Arimatiai József így szólt őrünkhöz, a rómaihoz: „Most már őrizheted a sírt. Elbúcsúztattuk és hagyományainknak megfelelően bebalzsamoztuk a testet.” Nem sokkal később a másik két őr visszatért, és elmondták, hogy elvitték a hírt a helytartónak. Római barátunk elrendelte: „Most átvehetitek itt az őrséget. Majd leváltalak benneteket!” Intett, hogy ideje elhagynunk a sírt. Azt hiszem, nem tudta, mit cselekedtünk, mégis teret adott ehhez számunkra. Arimatiai József megbeszélte vele az őrségváltás óráját, majd elmentünk onnan.

József így szólt hozzánk: „Most fontos, hogy amikor hazatérünk, úgy tegyünk, mintha semmi nem történt volna!” Simon hozzáfűzte: „Jézus most aludni fog. Az isteni erők által teste regenerálódik, éjjel pedig ismét itt találkozunk. Addigra már magához kell térnie.”

Visszamentünk a házba, ahol mindenki teljesen levert volt. Senkinek nem beszéltünk arról, amit végeztünk, abban a hitben hagytuk őket, hogy Jézus halott, majd kissé megpihentünk.

Pár óra múlva Simon újra felkeltett és szólt: „Gyere, mennünk kell!” Senki nem kérdezte, hová megyünk, mi pedig kiléptünk a házból Mária Magdalénával és Magdával, és ismét a sziklasír felé vettük az irányt. Arimatiai József azonban nem volt ott. A római már leváltotta őrködő katonáit, ott állt és őrködött a sírnál. Megpillantott bennünket és így szólt: „Nem tudom, mi folyik ebben a sírboltban, de azt hiszem, nem is akarom tudni.” Simon megkérdezte: „Gyanút fogott a két őr?” „Egy pillanatra igen”, felelte, „de nem elég intelligensek, hogy valóban rájöjjenek! Lehet, hogy egy csinos summát kéne adnotok nekik, és úgy kéne tennetek, mintha azt köszönnétek meg ezzel, hogy még egyszer odamehettek a sírhoz.” „Hol vannak most?” „Kissé odébb küldtem őket, és azt mondtam nekik, a család bizonyára nagyvonalúan meg fogja köszönni, ha még egy kis időt tölthetnek a halottal.” Simon pénzt adott neki, ő pedig elment. Egyedül maradtunk, de Arimatiai József nem jött. Egy kis örökkévalóságnak tűnt a várakozás, míg végre hirtelen föltűnt.

„Mi történt?”, kérdezte Simon. „Nem tudod elképzelni, mit műveltek velem! Amikor visszamentem, a főpapok együttes erővel egy terembe hurcoltak és bezártak. El akartak zárni engem.” „Hogyan szabadultál ki?” „Amikor elmentek, a kapu hirtelen szétrepedt, én pedig szabad emberként hagyhattam el a helységet. Ezért érkeztem késve.” Simon csak nevetett. „Gyere, most gyorsan kell cselekednünk!” Együtt elgördítettük a követ, és Arimatiai József még egy italt adott Jézusnak, ő pedig ismét magához tért. Ott voltunk. Mária, Mária Magdaléna, Simon és én – mind jelen voltunk, amikor visszatért a halálból az életbe!

Jézus kinyújtózott, majd felült. Nem ugyanaz volt többé. Feltámadt, és mosolygott. Mindannyian utat engedtünk neki, amikor kilépett a sírból. Simon tiszta ruhát hozott neki, ő felvette ezeket, aztán ott állt előttünk, szó nélkül. Mária Magdaléna hozzá akart lépni, de ő csak ránézett: „Ne érints meg. Ne köss engem. Nem ugyanazt találod, akit hagytál.” Simon nagy lélekjelenlétről tett tanúbizonyságot: „Legjobb, ha elhagyjuk ezt a helyet!”

Simon segített Jézusnak menni, még túl gyenge volt. Hogy ne ismerjenek fel, egy nagyobb ívet tettünk a város körül és kerestünk egy titkos utat Arimatiai József házához. Később azt hallottam, hogy az őrök, amikor visszatértek és megtalálták az üres sírt, annyira hagyták magukat elvakítani a rómaitól, hogy azt hitték, elloptuk a holttestet. Hogy ezt a blamázst eltussolják, a katonákat még a főpapok is megvesztegették, hogy egész Jeruzsálemben azt meséljék, elloptuk a holttestet, de a főpapokat már nem érdekli, hogy megtalálják. Így legalább elsőre be lettek tömve a szájak és a gondolatok elterelődtek tőlünk.”

Durga Holzhauser - Frank Eickermann: Jesus Das Buch

http://thefemalegrail.com/deutsch/jesus-das-buch-willkommen/

Jézus A Könyv

részlet a 'Keresztrefeszítés és Feltámadás' c. fejezetből

Ford.: Hegyessy Mária

Átadni az irányítást

Jó, igen, tudom, hogy minden kis és nagy tettem, gondolatom és kimondott szavam befolyásolja az Univerzumot, nyomot hagy benne és hatással van az egész világegyetemre, a közös tudati mezőre, ezáltal a többi emberre…

Tudom, hogy emiatt meg KELL találnom azt a tevékenységet, minden pillanat helyes cselekedetét, és általánosságban is azt a feladatot, amiért ide születtem, amivel helyesen, a magam boldogságára és másoknak is üdvösségére tudok létezni…

Mintha olykor tudnám, sejteném is, hogy mi ez, máskor meg olyan nehéz…

Mintha csak kerülgetném, találgatnám…, mintha kicsúsznék az időből…

Pedig tudom, hogy az időből nem csúszhatok ki. Ilyen nincs. Az történik, aminek történnie kell, arra és olyan ütemben jövök rá, amire és ahogyan kell, visszanézve minden pont úgy illeszkedik majd az utamba, ahogy kell(ett)…

De mégis, olykor olyan, mintha már évtizedek óta csak lassított felvételként „rohannék” a célom felé, törpe-lépésekben…

Tudok pár dolgot. Például, hogy számomra a legfontosabb a szabadság. És hogy a szeretet nem egy érzelem, hanem a Világegyetem és a mi kis itteni világunk fenntartó ereje, energiája… A végső cél ez, ezt is sejtem. Azért vagyok itt, amiért talán mindenki, hogy eggyel több lény legyen a Földön, aki szeret! A szabadság ennek éléséhez kell! Úgy és akkor szerethessek, ahogy és amikor nekem ideje van, ahogy nekem helyes!

Arra is rájöttem már, hogy a dolgoknak több szintje létezik.

Itt, a földi szinten szükséges néhány korlátozás, de ez semmit nem változtat azon, hogy a szeretetemet bármikor, saját döntésből, akaratból ki tudom terjeszteni a saját szívemből! Az ott lakozik. Szabad akaratommal döntök úgy, hogy a szívemre koncentrálok bármilyen helyzetben, és azzal aktiválódik is az az energia…

Szeretem, ha onnan nyilvánulhatok meg. A szívemből. Egyre inkább ezt szeretném.

Mert az tűnik igaznak, megfelelőnek számomra.  Itt a Földön ez viszont már nem természetes… Elfelejtettünk érezni, érzékelni is olykor… A testi, érzékszervi érzékeléseken át vezethet út az érzések felébredéséhez bennünk! Csak gyakorolni kell! Érdekes érzés, amikor rájövünk, hogy tényleg létezik a csak úgy, önmagáért érzett öröm és szeretet! Amit a jóga „tárgy nélküli szeretet”-nek hív… J

Mi is lenne tehát itt a feladat…? Talán, ha azt csinálnám végre, amihez értek, amire vágyom, és írnék… A szívemből írnék, azt, ami jön, amit „küldenek”… Mint régen. J Akkor valahonnan érkeztek a gondolat-szerűségek, átsuhantak egy „küszöbön”, és gondolattá, majd rögtön szavakká váltak bennem…  Leírtam őket… Ezt szeretném. Úgy érzem, most is megy… J

Szeretném, ha mindenki tudná, érezné, hogy csodálatos lények vagyunk…! Hogy a testünk minden egyes sejtjében ott hordozzuk az örökkévalóságot, és amikor egymáshoz érünk, ezer meg ezer Univerzum érintkezik bennünk! Amikor ölelkezünk, ezer meg ezer Világegyetem öleli egymást…

Hogy ezt minden gyerek tudja még, és ha el is felejtjük időközben, a bennünk rejlő gyermek most is tudja! Sok fájdalom, csalódás miatt elzárkózunk magunkban ez elől, és csak megyünk bele a fizikai világba, tesszük a „dolgunk”-nak vélt dolgot, ami valójában sokszor egyáltalán nem az, amit tennünk kellene! Ezek a „tevések” csak arra „jók”, hogy elfedjük általuk magunk elől a valóságot: annak valóságát, hogy isteni lények vagyunk, jelenleg földi testben. És nem írom azt, hogy földi testbe „zárva”, mert a test nem zárka, nem börtön! Hanem tényleg érdemesebb templomként tekinteni rá! Egy csodálatos, különleges, összetett rendszerként, aminek a működése valóban egy csoda! De mi irányítjuk, nem más! A bennünk élő isteni szikra, vagy felsőbb önmagunk, akárhogy is nevezzük, de az a részünk, ami nem anyagi. Ő az irányító. Ő vagyunk valójában…

A materialisták is könnyen beláthatják ma már ezt, hiszen olyan, hogy matéria, anyag, önmagában nincs… Bebizonyosodott, hogy a legkisebb anyagi egységként ismert részecskék között is van még valami, ami a tudósok számára is rejtély, van még ott valami, „sejtek közti tér”, ami hol anyagi, hol energia-természetű, aminek a tulajdonságai nem férnek bele a fizika világába… Párhuzamos jelenlétek egy időben több helyen, láthatatlan egymásra hatások, a kísérletet végző ember személyes hatása a kísérlet eredményére, stb. stb.

Nem beszélve az érzelmekről, érzésekről… Ezeket a materialisták is érzik…, nem ? J Hogyan magyarázhatók akkor? Mi az, hogy érzés? Hol van ez az anyagi világban? Hogyan magyarázzák??

Az érzéseket a gondolataink okozzák, hozzák magukkal, vagy pedig a tudattalan tartalmaink, melyek valamiért egy adott helyzetben épp aktiválódnak… Az érzéseink az összekötő kapocs fizikai testünk és nem fizikai részünk között…

De ha néha sikerül kiüresítenünk az elménket, megérezhetünk valamit abból, mi van emögött…

Hogy képesek lehetünk tudatunkat olyanná tenni, hogy vele irányítani tudjuk érzéseinket, gondolatainkat… De furcsa dolog ez az irányítással… Nem úgy irányítjuk ezeket, mint ahogy talán elsőre képzelnénk… Nem parancsolunk nekik… Éppen ellenkezőleg, mindez valahogy az önátadással, a bizalommal függ össze… Amikor hajlandóak vagyunk egy kicsit elengedni a kontrollt önmagunk, az életünk felett és legalább feltételezni, hogy lehet ott még valami nagyobb összefüggés az elménkkel beláthatón túl, ami irányít, amibe beleilleszkedik minden a világon…

Ennek átadni az irányítást, önmagunkat, az életünket hihetetlen nagy lépés, nem is megy általában egyszerre, hosszú évek, életek mennek rá sokszor, hogy ezt megtegyük…

De van egy pont, ha már többször sikerült, amikor a mennyiség átbillen, és egyszer csak azt vesszük észre, hogy megtörténik… Hogy fejet tudok hajtani, és azt tudom mondani belül: legyen meg a Te akaratod! Legyen egy az én és a Te akaratod! Akármit, akárkit is értünk ezen a „Te”-n… Istent, az Univerzumot, bárhogy nevezzük is!

Ha el tudom hinni, illetve sokkal inkább: egyre inkább bizonyossággá válik bennem, hogy az Élet, az Univerzum, Isten gondoskodik rólam… Nem kell félnem, nem kell mindig mindent kézben tartanom…, legalábbis nem elmével… És akkor feltárul lassanként egy másfajta, csodálatos működési módja az Életnek, a Világnak, a Világegyetemnek! Amiben minden mindennel összefügg, nem pusztán ok-okozati összefüggések vannak, nem pusztán logika, hanem egy szövevény, egy csodálatos, élő organizmus, aminek mi is a részei vagyunk…

Amint pedig hozzáférhetővé válik számunkra ennek megtapasztalása, egyszerre kezdünk mindent másképp látni! Rájövünk, hogy mit jelent az, amikor régi tanítások azt mondják, ahová irányítod a figyelmedet, oda megy az energiád… Vagy mi az, hogy a szívünkkel látunk valójában…

És hogy például bármikor tudatosan úgy dönthetek, hogy most pedig a szívemre koncentrálok, és abban a pillanatban már érzem is, hogy onnan kiárad a szeretet, a boldogság vagy a hála érzése, és minden egyes sejtemet eltölti, majd pedig tovább áramlik rajtam keresztül és mindenbe beleárad, amivel érintkezem, amivel körül vagyok véve… J

Hogy ilyen módon megváltoztathatom a hozzáállásomat dolgokhoz, helyzetekhez, emberekhez, és ezt ők is érzékelik, ennek hatására ők is változnak, és sokminden egészen másképp történik, mint egyébként történt volna…

Ekkor megértjük, hogy mit is jelent az, hogy magunk alakítjuk a valóságunkat, a világunkat!

Hát ilyen messzire vezet egyetlen sugallat, ösztönzés, amit követ az ember…

És az „Angyalok Városa”…

Az életfeladat megtalálásának jelentősége

Újévi fogadalmak kontra belső vezettetés

2018 év eleji megszólalás - beharangozó